2011.November 02. Egy éve keresek munkát. Egy éve regisztráltam a Munkaügyi Központba. Egy éve keresem az utamat,de még mindig a sötét erdőket járom. Párszor kaptam már fényességet az út során,de kiderült,hogy egy eltévedt zseblámpás volt,ahogy meglátott engem úgy illant el onnan. A csillagok hiába ragyognak,ha nincs Hold az égen. Mindent megpróbáltam,számtalan önéletrajzot küldtem el álláshirdetésekre. A válság pedig egyre csak növekszik és betámad. Nagyon nehéz elhelyezkedni,de nem is az,hogy megkapod a melót és másnap kirúgnak. Egyáltalán nem adnak melót. Pályakezdő vagyok van Start kártyám, mégse fanyalodnak rám. Van két végzettségem, nyelvvizsgára gyúrok, még kukásnak se mehetnék el. Nincs tapasztalatom, valamit elszúrhattam. Miért nem mentem diákmelóra? Azért mert a hülye tanár állandóan megbuktatott 5 tantárgyból. Így nem mehettem gyakszira,mert rossz tanuló voltam. Nekem pedig nehéz volt a suli,nem adtam fel. Tanultam,mint a gép és tessék átmentem a második évfolyamba. Ott csak egyszer buktam meg félévkor,de nem adtam fel. Akkor már megszűntek a gyakornoki lehetőségek. A tanárok napról-napra eltűntek a suliból. Az osztályban is 5-6-an voltunk. A végére már csak hárman....
Azt gondoltam,ha elvégeztem ezt az OKJ-s tanfolyamot azonnal kapok munkát. Boldogan dalolásztam a Bizonyítványommal, míg neki nem mentem az első nehézségeknek. Amik sajnos csak szaporodtak, egyre jobban húzott le a depresszió. Tönkre tett a munkanélküliség. A barátaim akiket barátaimnak hittem,elfordultak tőlem. Nem foglalkoztak velem,már nem is találkoztunk. Az egyik meglopott a másik elárult. A többit már megse említem. A pasik meg???Áh azok még rosszabbak...
Apám még tavasszal bejuttatott egy önkéntes munkára. Nagyon örültem,mert olyanokat hallottam,hogy még keresni is lehet vele. Sajnos nem kaptam meg azt amire vágytam. Ritkán hívtak,arra voltam jó,hogy rohangáljak. A kollegáimmal is alig találkoztam. Ennél eseménydúsabbra és jobbra számítottam és sajnos nem az aminek látszik. A szívem ismét összetört,mert valóban szeretek segíteni az embereken,de nem adnak rá több lehetőséget. Ráadásul a portás is zaklat engem mindenféle hülyeséggel,én nem vagyok hozzá szokva,hogy egy öreg udvaroljon nekem....Köszönöm ebből nem kérek. Védtelennek érzem magam ebben a világban mégis magamra számíthatok. Már megse kérdezem,hogy mikor jön végre a jó? Mikor történik meg a várva várt csoda? A béke? Miért nem törhetek ki ebből a szerepből? Bárcsak váratlanul lecsapna rám egy lehetőség egy jó meló. Bárcsak megtalálnám azt a pasit,akit valóban érdeklek és nem adja fel. Hanem tovább küzd,mert akar engem. Tudom,hogy meglesz az a pasi akire vágyom,idővel de mellettem lesz valaki. S a meló is jön majd, az is még ebben az évben! Mert van az a mondás: aki keres talál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése